CÉLJAINK

 

Az alapítványt a református közösség néhány tagja hozta létre, hogy támogassa a református közösség életét, és az   általános kulturális életet. Érdemes a következő oldalakat tanulmányozni, megismerkedhet az alapítvány céljaival, tagjaival, és elérhetőségeivel. Bármelyik alapítványi tagot lehet keresni, mindenben igyekszünk tájékoztatást, segítséget adni.

Nagykovácsi számunkra a világ közepe. Otthonunk, hitéletünk, közösségünk, helye. Messze a fővárostól, de azért közel is. A polgárok ismerik egymást, hiszen a buszmegállóban mi köszönünk egymásnak. Gyermekeink már az óvodában barátságot kötnek, amihez természetesen a szülők is csatlakoznak. Rendszeresen összejárunk, tartjuk a kapcsolatokat. Ezzel nagyon komoly közösségi életet teremtünk.

Hála az Önkormányzat gondoskodásának lényegében van mindenünk, viszonylag erős infrastruktúra, egyházi közösségek, kulturális lehetőség, könyvtár, éttermek, sőt még budapesti busz is jár hozzánk. Ha további részletekre kíváncsi, akkor kattintson ide vagy a főmenüben "Nagykovácsi története" gombra és meglátja, most csak érintettünk néhány dolgot.

Kérjük, hogy böngészés közben nyert tapasztalataikat, észrevételeiket, javaslataikat osszák meg, a lap alján található hivatkozásra kattintva a szerkesztőkkel, ez elektronikus levelezést tesz lehetővé, amelyben le lehet írni mit látnának szívesen, mi az ami idejemúlt, szerkesszük együtt a weblapot. Egy dinamikusan változó, friss, naprakész tartalommal szeretnénk megtölteni az oldalakat. Ehhez kérjük az Önök segítségét is!

KÖSZÖNJÜK!

Ugrás a tetejére

                                                                                      

A weblap készítője és fenntartója: Gergely István

r